| Category |
Albums |
Files |
| Első évadÉv: 2005-2006 Tartalom: Több, mint két évtizede végzett egy démon Sam és Dean Winchester édesanyjával. Apjuk, John a történtek után elszántan vadászni kezdett a gonosz lényekre és fiainak is megtanította a vadászat valamennyi fortélyát. Miután John eltűnik és Sam barátnője ugyanolyna körülmények között hal meg, mint a fiú édesanyja korábban, a két testvér úgy dönt, hogy közösen megkeresik apjukat, majd végeznek a démonnal, útjuk során pedig fényt derítenek a természetfeletti történésekre. Míg Dean egy komoly rendőrségi ügybe kerül, addig Sam-nek különös víziói támadnak jövőben történő eseményekről. A fiú különleges képességéről egyre több és több információ derül ki, apjuk és a Sárgaszemű démon megtalálása után pedig a Winchester család a végső leszámolásra készül... |
|
24 |
0 |
|
| Második évadÉv: 2006-2007 Tartalom: John alkut köt a Sárgaszemű démonnal, így az alkunak eleget téve meghal, lelke pedig a pokolra kerül. A fiúk nehezen viselik édesapjuk elvesztését, ezért egyre elszántabban lépnek fel a természetfeletti lényekkel szemben. A vadázsatok során új barátokra lelnek és még több különleges képességű emberrel találkoznak. A Sárgaszemű démon már-már terve megvalósításához ér, eközben Sam meghal. Dean alkut köt öccse életéért cserébe, az Ördögkapu kinyitását azonban már nem tudják megakadályozni és pokolból egy seregnyi démon szabadul ki. John lelkének és a visszaszerzett Colt-nak segítségével Dean végez a Sárgaszemű démonnal, és elmondja Sam-nek, hogy saját életét áldozta fel azért, hogy megmentse őt... |
|
24 |
0 |
|
| Harmadik évadÉv: 2007-2008 Tartalom: Az Ördögkapu kinyitása után Deanre és Samre új feladat hárul: elpusztítani a kiszabadult démonokat és minden egyéb pokolra való terentményt. A fiúknak nem könnyű hiszen Deannek már egy éve sincs hátra hogy a Pokolra kerüljön. Sam azonban mindent megtesz azért, hogy megmentse bátyját az örök kárhozattól. Feltünik egy ismeretlen női személy aki, megmenti Sam életét, azonban a nő azonosságára nem derül fény. Később kiderül, hogy ő egy démon és a neve Ruby, aki azért jött, hogy segítsen a fiúknak. Feltünik egy új és igen erős démon is, akit Lillithnek hívnak és aki holtan akarja Sam-et, valamint egy újabb női személy Bela, aki egy nagyon ügyes tolvaj. Az évad utolsó részében azonban eljön a vég és Dean az életéért küzd, mikor az óra éjfélhez ér... |
|
18 |
346 |
|
| Negyedik évadÉv: 2008-2009 Tartalom: Dean rejtélyes körülmények közt visszatér az élők közé. Mint később kiderül, a megmentő nem más mint, egy Castiel nevű angyal, aki Isten parancsára támasztotta fel a fiút. Sam és Bobby sem tudják eleinte elhinni hogy a fiú valóban visszatért, azonban nem csak ő, hanem Ruby is, aki megtanította Sam-nek, hogyan is használhatja arra az erejét, hogy démonokat űzzön ki emberekbőől és visszaküldje őket a Pokolba. Ezt a dolgot visszont nem mondta el a bátyjának, aki később mégis rájött és nem nézte jó szemmel. Lillith eközben arra készül, hogy feltörjön 66 pecsétet és ezzel újra a világra szabadítsa Lucifert. Azoban feltűnik egy ártatlan lány Anna, aki hallja az angyalokat és Pamela, egy kiváló látnok személyében. Az utolsó részben elkezdődik a nagy harc és az ősgonosz a világunk felé tart... |
|
24 |
499 |
|
| Ötödik évadÉv: 2009-2010 Tartalom: Ehhez az évadhoz még nincs összefoglaló. |
|
19 |
115 |
|
| Last updated albums - Sorozat |

5.10 - Magyar címNov 04, 2009
|
|

5.09 - Magyar címOct 28, 2009
|
|

4.22 - Magyar címOct 24, 2009
|
|

4.20 - Magyar címOct 24, 2009
|
|